Dec 20, 2010

Vásár-beszámoló

No, megvolt életem első önálló vására. Igaz, többnyire tapasztalatot szereztem, mintsem anyagi javakat, de azt rengeteget.
Először is: kell készítenem egy panót, mire fel lehet tűzni a gyöngyöket, mert azon jobban mutat, hamarabb megfogja az embereket, átláthatóbb és láthatóbb messziről, s nem utolsó sorban kisebb helyen elfér. (Kaptam rá ötleteket is, hogy lehet elkészíteni olcsón, mutatósra)
Másodsorban nem dobozzal, hanem hátizsákkal kell menni vásárra, és nem kell túl sok fölösleges dolgot vinni, mert épp a fontosakat nem lehet megtalálni a sokminden között, s elég csúnya, keresni percekig a pénztárcát, vagy a cetlit, vagy a zacskót, mikor a vásárló eldöntötte, mit kér.
Aztán, nem érdemes túl sok árut vinni, valahol meg kellene találni az arany-középutat, mert az embereknek nem feltétlenül van túl sok türelmük a nézelődésre. Egy trükk, amit egy tapasztalt vásáros lány osztott meg, hogy sokkal rendezettebbnek tűnik a stand, ha színek szerint, árnyalatok szerint rakom a dolgaimat. Ez nekem eleinte butaságnak tűnt, de kipróbáltam, és való igaz. Ugyanazok a dolgok színek szerint jóval rendezettebben mutattak. A másik: bármennyire is szebbnek tűnik, a stand elrendezésekor kerülni kell az asszimetriát. Sorba kell rakni a dolgokat, különben káosz lesz az egész.
És ami nagyon fontos, nem kell túl nagy reményeket fűzni a vásárokhoz. Ritka, hogy drága dolog menjen el ott. A névjegykártyákat kell osztogatni, minél többet, s várni a későbbi jelentkezőket.
Ami még nagyon tetszett, hogy megismertem sok temesvári kiállítót, és egy kedves lány, már szólt is, hogy milyen vásárokról szerzett még tudomást. Valamint a beszélgetésekből azt is megtudtam, hogy igenis, meg lehet élni az ékszerkészítésből, csak kell pár év, hogy beinduljon, reklámozni kell. Minél több vásáron részt venni, minél több névjegyet osztani, és reklámozni, reklámozni...:) Nem mintha ez lenne feltétlenül a célom, de jó tudni, hogy lehet sok pénzt szerezni belőle.

És néhány kép is, bár ezek még az első elrendezést mutatják (Később nem volt ilyen káosz)
Majd ha lesz arról is képem, felteszem:) - várom, hogy elküldjék az emberek.

    



3 comments:

  1. Gratulálok.... szívesen megnéztem volna mert szeretem a munkáidat:-))) További sok sikert!

    ReplyDelete
  2. Gratulálok, és köszönet a sok jó, használható ötletért. Egyébként a vásározás egy különös világban enged bepillantani....
    Sok sok munkát vittél magaddal... ügyes vagy.
    Boldog Új Évet!!!!!

    ReplyDelete